Gondoltam egy nagyot, és elvittem magunkkal a dédimamát az uszis tornára. Természetesen ő nem hozott magával rövidnadrágot, így a kilátóról "szurkolhatta" végig a mi kis pancsizásunkat. Pontosabban Noémi sírását. Igen...igen...bizony! Most először sírt, méghozzá jó hosszú ideig. De már most ideszúrom, hogy nem ok nélkül (bár ez utólag derült ki), mert már akkor sem érezte jól magát. Valószínűleg a fülecskéje és a torka már akkor rendetlenkedett. Nade ott volt a mamám, aki szegénykém ezt végignézte. Próbáltam nyugtatni a dédit is és a kislányomat is:) Nem volt egyébként annyira vészes. Szépen ügyesen csinálta a feladatokat.
Aztán a hazaúton Noémi baba elaludt és így elmentünk a dédivel fagyizni. Jót beszélgettünk!:)
Azt hiszem ez a nap volt az idei utolsó nyáriasnak mondható nap. Szép idő volt nagyon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése