Anyai gondolataim :)

Arra gondoltam, hogy a bennem lévő dolgokról is írok néha, néhány sort. Kaptam a jézuskától egy könyvet. Dr. Kálmán Zsófia: Bánatkő, sérült gyermek a családban Éjjelente olvasom, így elég lassan haladok vele. Viszont már most az elején azt kell mondjam, hogy aki beteg gyereket nevel mindneképp el kell olvasnia. Igazából szembesít azzal, hogy mi volt/van, és azzal, hogy mi lehet majd. Érdekes! Rengeteg esetet dolgoz fel, amitől teljesen hiteles.

Elgondolkoztam. Nekünk van (volt!) egy ismerősünk, úgymond "értelmiségi", két gyereket nevelő idősebb szülő. Amikor kiderült, hogy várom az én kis tündéremet sokat beszélt velünk. Amikor megszületett úgy jött át, hogy be sem jelentkezett, csak egyszerűen becsengetett és beszaladt. Hozzáteszem ennek nem annyira örültem, mert szoptattam és éjszakáztam. Szaladt a lakás, néhány hónapos volt csak Noémi stb..de elnéztem na. Aztán ritkult a látogatás és amikor kiderülgettek szép lassan Noémi problémái, akkor jött az okoskodás, mit hogy is kellene csinálni. És eltűnt. Majd egyszer becsengetett és átadott egy papírt...."ha nem haragszok meg, rám gondolta...majd ha nem tudom hova tenni (??), vagy vissza mennék dolgozni...ide elvihetem Noémit" ?!?!?! Soha nem fogom elfelejteni. Persze megkérdezte, hogy "ugye nem haragszol?" Mit mondhattam akkor? Fel sem fogtam. Be sem jött, meg sem nézte, fogalma sem volt (és mai napig nincs is!) hogy milyen állapotban van, miket tud, én hogy állok a dologhoz...és egyébként is. Én azt gondolom, hogy ez azt bizonyította, hogy Ő "azt" tenné. És ezért megosztotta velem is, az utcán a kapuban. :) vicc!! Aztán lehet, hogy tényleg jóindulatból tette? Lehet, hogy én fogom fel rosszul? Egyáltalán nem érdeklődik utánunk, ezt biztosan tudom! Fura....bár lehet, hogy neki meg pont én vagyok fura...:) Aztán arra is gondoltam, hogy nem akar zavarni, mert azt gondolja, hogy nekem rossz esetleg a saját gyerekemről beszélni? És inkább nem is kérdez semmit, nem keres és az ismerőseimtől sem érdeklődik, mert biztos nekik is rossz erről beszélni? Naív vagyok? Aztán lehet, hogy szimplán nem érdekeljük és kész. Ki tudja? Bár azt gondolom, hogy ha tudná, hogy mennyire imádjuk a kis drágámat, hogy micsoda szerelem van apájával is, milyen lazán kezelem és mennyi mindent megteszünk Noémiért, akkor ő is jó fej lenne. Talán! Mondjuk arra végképp nincs szükségem, hogy sajnáljon és olyan "úristen szegény...milyen élete van" nézéssel bámuljon ránk. Az elég gáz, ha még a látogatót kell neked, anyának vígasztalnod. (volt benne részem) Jajjj...miért is érdekel engem, hogy más mit gondolhat? Ez visz majd a sírba..:)...Na, ez most kikívánkozott belőlem:)

Szóval a Bánatkő c. könyvben leírtak teljesen a valóságnak megfelelőek. Ahogy olvasom néha azon kapom magam, hogy "jaajjj tényleg, ez nálunk is így volt" gondolatok jönnek elő bennem.