Usziás ügyben viszonylag régen írtam. Az uszodában, a vetkőzés végén elfogy a türelme. Nem sír, de majdnem. Feszegetem a határokat azzal, hogy levetkőztetem és ráadom az uszis dolgait. Aztán beviszem, megszemléli, hogy hova is érkeztünk. És érti! Teljesen biztos vagyok benne, (már több téren is visszaigazolást kaptam) hogy tudja mi is fog következni éppen ott. Aztán Andival egy kicsit barátkoznak, majd irány a huple, vagy rögtön a víz. Most az elmúlt két alkalommal viszonylag az elején volt egy-egy rohama. Utána jókedvű, sőőőtt még mosolyog is "Andi nénire". Kint van az összes foga olyankor:) Jaj de imádom! Szépen csinálgatja a kis feladatokat, pontosabban engedi hogy csinálják vele. Aztán amikor vége az egy órának odamegyek, és betekerem a (már majdnem kicsi) törölközőjébe. És megint vigyorog:) "anya is itt van, akkor jó..." A felöltözésnél mééég türelmes, de a vége felé egy picikét eltörik a mécses. Elfárad. Nem csoda, hisz ez az egész móka utazással együtt kb.2,5 óra. Sokat iszik, majd a kocsiban hazafelé bóbiskol. Így telnek az uszis napjaink mostanában :)) Szuperul!!! :)